Akadozik a lakáshitelezés

 2009.11.30. 18:52

Az idei első félévben a KSH adatai szerint az engedélyezett lakáshitelek száma az előző év azonos időszakához képest 58 százalékkal csökkent. Értékben a visszaesés még ennél is jelentősebb, 60 százalékos volt.

A finanszírozók 2009 első hat hónapja alatt több mint 30 ezer lakáshitelt engedélyeztek, összesen 180 milliárd forint értékben. Lényeges változás, hogy az engedélyezett lakáscélú hitelek összegének 27 százaléka volt államilag támogatott, szemben az előző év azonos időszakának 8 százalékos arányával. Mint a statisztikusok megállapítják: a változás legfőbb oka a devizaalapú hitelezés visszaszorulása, az ilyen típusú kölcsönök a tárgyidőszakban engedélyezett hitelek számának 56 százalékát, összegének közel 66 százalékát tették ki, szemben a 2008. első félévi 80, illetve 90 százalékkal.

A szűkülő piacon - úgy tűnik - a bankok tudtak inkább szerepet kapni. A jelzálogintézetek esetében ugyanis ötödére csökkent az engedélyezett lakáscélú hitelek összegének aránya. A bankok részesedése így ebben a szegmensben 91 százalék lett. A takarékok ötszázaléknyi piaci súlyt képviseltek.

Emelkedik az új lakások iránti igény

A hitelek célja szerint is jelentős a változás: míg tavaly az első hat hónapban az építésre és új lakás vásárlásához nyújtott hitelek aránya 24 százalék volt, az idén ez 39 százalékra emelkedett. Az előző év azonos időszakában összegét tekintve a használt lakások vásárlása dominált; ennek a hitelcélnak az előfordulási gyakorisága jelentősen csökkent, de a használt lakás vásárlása mint hitelcél mind számában, mind összegében továbbra is meghaladta az építés és az új lakás vásárlásának együttesét - rögzítette a KSH.

A válság miatt nehezedő körülményeket mutatja a hitelkiváltások drasztikus csökkenése is. A hitelkiváltás összege pontosan a tizedére apadt, a szerződések számában pedig 83 százalékos volt a visszaesés.

Mint a statisztikusok megállapították, figyelemre méltó (újabb) változás, hogy 2008 első félévéhez képest felére csökkent a külön figyelendő, viszont duplájára nőtt az átlag alatti és a kétes vagy rossz minősítést kapott hitelek aránya.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://hitelkivaltas.blog.hu/api/trackback/id/tr521564461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.