A jelenségről az RTL híradója számolt be a napokban. Sokan még mindig hitelnek hiszik, pedig nem az. A fogyasztói csoportok nem nyújtanak kölcsönt, ahogy az egyik cégnél fogalmaztak: alternatív finanszírozási lehetőséget kínálnak. A rendszer nagyon bonyolult, és sok ügyfél szerint nem kapnak megfelelő tájékoztatást. Egy az RTL Híradónak nyilatkozó asszony azt mondta, több százezer forintot vesztett, amikor végül elállt a szerződéstől. A cégnél azt állítják, részletesen tájékoztatják az ügyfeleket. Több céget korábban már megbüntetett a versenyhivatal.
„Kell egy munkáltatói igazolás, és semmi más” - ilyen egyszerűnek tűnt a pénzhez jutás. Simonik Nikolettáéktól ennyit kértek tavaly ősszel, amikor hitelt akartak felvenni. Újsághirdetésre jelentkeztek, ami valójában egy úgynevezett fogyasztói csoportot reklámoz.
„Ők azt ígérték, hogy munkáltatói igazolás ellenében 5 millió forintot kapunk 30 napon belül” – mondta Simonik Nikoletta.
Megkötötték a szerződést a cég képviselőjével, és befizettek 300 ezer forint regisztrációs díjat is.
„Kaptunk egy részvételi szabályzatot, amit ott együtt elolvastunk, ő elmondott mindent, igaz, nem azt mondta el, ami a részvételi szabályzatban volt, amit sajnos itthon olvastunk át, a szerződés aláírása után, és akkor derült ki, hogy sorsolás útján választják ki az embereket, és úgy fizetik ki” – mondta az asszony.
Így működnek a fogyasztói csoportok. Valójában nem hitelt adnak: az juthat pénzhez, akit az ügyfelek közül időről-időre kisorsol vagy más szempontok alapján választ az úgynevezett közgyűlés. Vagyis a szerencsén is múlik, ki mikor jut pénzhez.
Nagyjából egy éve a Házon kívül című műsor is foglalkozott a témával. Kiderült, sok ügyfél érzi úgy, hogy megtévesztették, amikor fogyasztói csoportnál szerződést kötött. Akkor egy másik cégnél járt a stáb rejtett kamerával.
„Minél hamarabb elindítjuk a szerződést, annál hamarabb pénz van belőle” - de a Házon kívül álügyfele nem kapott részletes információt arról, mit jelent a fogyasztói csoport. Most mi is érdeklődtünk telefonon annál a cégnél, ahol Simonik Nikoletta is szerződést kötött:
„Kezit csókolom, itt nem hitelezésről van szó, hanem egy alternatív finanszírozási formával foglalkozunk” - vagyis minket már telefonon is figyelmeztettek.
- De gyakorlatilag ugyanolyan gyorsan pénzhez lehet ezzel jutni, mint egy hitelnél?
- Egy minimális 30 nap nálunk a hozzájutási idő, de lehet rajta gyorsítani is...De, ha be tetszik jönni, ezeket mind át fogjuk tárgyalni...
A cég honlapján ugyanakkor az szerepel, hogy „az áruhoz jutás pontos időpontja előre nem meghatározható”, és az is, hogy ez a megszokottnál jóval bonyolultabb jogviszony. Erre már többször figyelmeztetett a pénzügyi felügyelet is.