Kis előrelépés

 2009.11.10. 15:02

Végre eljutottam egy közvetítőhöz, egészen szimpatikus figura. Nem mondom, hogy nem rémisztett meg a tanácsaival, de azért bírható volt. Először is fölhomályosított néhány dologról, amit mondjuk tudtam eddig is, de nem igazán vettem komolyan.

Korábban volt például olyan, hogy egy-egy banki levelet bontatlanul dobtam az újságok közé, hiszen tudtam, mi lapul benne. Naná hogy fizetési felszólítás, minek bontogassam!? Nem is nagyon törődtem ezzel, úgy voltam vele, majd ha megjön a következő havi fizetésem, úgyis leemelik az összeget, addig meg minek idegesítsem magam. No mindegy, a közvetítő mindenesetre elmondta, ezzel nem jó játszani, mert már három hónap elegendő lehet ahhoz, hogy a bank fölmondja a szerződést – főleg, ha még csak nem is reagálok a felszólításaikra. Másrészt ha a hülyeségem miatt BAR-listára kerülök, a hitelkiváltást is megnehezítem. Úgyhogy a struccpolitikát ezennel befejeztem, és bár még nem tudom hogyan, de ráveszem magam, hogy kibontsam a leveleket. Az amúgy érdekelne, akár egy pszichológus szemszögéből is, miért van az, hogy valaki képtelen megnézni a leveleit. Egy baratám ugyanezt játszotta el a lakásbiztosítójával, amely azért nyafogott, mert valami miatt nem tudta leemelni a számlájáról a biztosítási összeget. A vége az lett, hogy simán fölmondták a biztosítását, amire rámehetett volna akár a lakáshitele is...

A bejegyzés trackback címe:

https://hitelkivaltas.blog.hu/api/trackback/id/tr431515541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lendvorszki Norbert 2009.11.11. 14:19:20

Szia! Én lehet, hogy tudnék neked segíteni, mivel független pénzügyi tanácsadóként dolgozom. Ha leírod nekem az esetedet én megnézem, milyen lehetőségeid vannak. Megéri-e egyáltalán kiváltani. Üdv: Lendvorszki Norbert

Tippként az írnám, hogy egy független szakembernek objektívebb rálátása van jelen esetben a hitelekre egy egybankos ügynökénél. Tehát ügynököket felejtsd el.

ArpadHori 2009.11.12. 20:34:44

Ja, független tanácsadó..Fontold meg mindenesetre nagyon hogyan váltogatsz ki mi is azt akartuk aztán a végén még szerintem többet költünk az egésszre mert barosak is lettünk mert az egyik fizetésel meg elkéstünk de csak kicsit!

Lendvorszki Norbert 2009.11.16. 22:26:05

@ArpadHori: A BAR az necc, de megoldható az is..
süti beállítások módosítása