Végre eljutottam egy közvetítőhöz, egészen szimpatikus figura. Nem mondom, hogy nem rémisztett meg a tanácsaival, de azért bírható volt. Először is fölhomályosított néhány dologról, amit mondjuk tudtam eddig is, de nem igazán vettem komolyan.

Korábban volt például olyan, hogy egy-egy banki levelet bontatlanul dobtam az újságok közé, hiszen tudtam, mi lapul benne. Naná hogy fizetési felszólítás, minek bontogassam!? Nem is nagyon törődtem ezzel, úgy voltam vele, majd ha megjön a következő havi fizetésem, úgyis leemelik az összeget, addig meg minek idegesítsem magam. No mindegy, a közvetítő mindenesetre elmondta, ezzel nem jó játszani, mert már három hónap elegendő lehet ahhoz, hogy a bank fölmondja a szerződést – főleg, ha még csak nem is reagálok a felszólításaikra. Másrészt ha a hülyeségem miatt BAR-listára kerülök, a hitelkiváltást is megnehezítem. Úgyhogy a struccpolitikát ezennel befejeztem, és bár még nem tudom hogyan, de ráveszem magam, hogy kibontsam a leveleket. Az amúgy érdekelne, akár egy pszichológus szemszögéből is, miért van az, hogy valaki képtelen megnézni a leveleit. Egy baratám ugyanezt játszotta el a lakásbiztosítójával, amely azért nyafogott, mert valami miatt nem tudta leemelni a számlájáról a biztosítási összeget. A vége az lett, hogy simán fölmondták a biztosítását, amire rámehetett volna akár a lakáshitele is...